Égés

Amikor a fa ég, gázokat bocsát ki, és valójában ezek a gázok égnek, nem a fa.

E gázok egy része könnyen és teljesen elég, más részük csak részben, füstöt és kormot hagyva maga után.

Ez a bosszantó füst rengeteg szennyezőanyagot, de energiát is tartalmaz.

A nyílt tűzön és a legtöbb fatüzelésű kályhán a füst felszáll a levegőbe vagy a kéménybe, és a fában rejlő hőnek csak egy részét kapja meg.

Ha több hőt tudnánk a tűzben tartani, és oxigént adnánk hozzá, teljesen elégne.

A rakétakályha pontosan ezt teszi, és a fejlesztéseinknek köszönhetően az égési hatásfok jóval 98% felett van. A termikus hatásfok – vagyis a fa energiájának az a hányada, amely hőként a helyiségben marad – az SGS vizsgálata szerint a Gamera 7 esetén 80,6%, a Tiny 3 esetén 75,4%

Szeretne a részletekbe menni?

Miből áll a fa száraz, elhalt része tüzelőanyagként?

A fában minden anyag atomokból áll, amelyek molekulákká rendeződnek, ezek pedig a különböző szövetek sejtjeit építik fel. A fa körülbelül 40–45%-a cellulóz, 23–32%-a hemicellulóz, 15–25%-a lignin, néhány százaléka víz, valamint sokféle anyag, amelyeket az egyszerűség kedvéért „egyéb” néven foglalunk össze.

A cellulóz kristályos, el nem ágazó biopolimer, szagtalan és íztelen, vízben oldhatatlan, szénből, hidrogénből és oxigénből áll. A hemicellulóz heteropolimerek csoportjának elnevezése; a cellulózzal ellentétben amorf, láncai elágazók, ezért gyenge szerkezetet alkotnak.

A lignin aromás alkoholokból, úgynevezett monolignolokból felépülő összetett polimer. A cellulóz után ez a világ leggyakoribb polimerje. A lignin adja az egyes fák sajátos tulajdonságait – szilárdságot és merevséget. Szerkezete szokatlan: erősen elágazó, heterogén. A ligninnek köszönhetően áll egyenesen minden fűszál, minden bokor és általában minden növény, állja a szelet és az arra járók érintését.

És most néhány szó az égési hőmérsékletről és hőről, a lángról és a fényről:

Az égés jobb megértéséhez tudnunk kell, mi a hőmérséklet. A hőmérséklet az anyagot alkotó atomok és molekulák mozgásának mértéke. Elméletileg a nullától a végtelenig terjedhet. A gyakorlatban azonban az abszolút nulla nem érhető el, csak a tudósok képzeletében létezik. Az abszolút nulla a mozgás teljes hiányát jelentené. Ilyen állapot ellentétes az élet és az energia természetével.

Amikor tehát elkezdünk melegíteni egy anyagot, az őt alkotó részecskék felgyorsítják a táncukat. A hő energia közlését jelenti.

A hőt – az egyszerűség kedvéért – hőnek nevezzük. Hő keletkezik például a fa elégetésekor, de nem csak akkor.

Az égés egy anyag – amelyet az egyszerűség kedvéért tüzelőanyagnak nevezünk – gyors oxidációja, amelynek eredménye hő, fény, valamint kiindulási anyagok keveréke, lehetőleg szilárd részecskék, gázok és víz formájában.

Minden anyagnak megvan a kritikus hőmérséklete, amelyen az égés megkezdődik. Ha megvan a szükséges mennyiségű tüzelőanyag, oxigén és hőmérséklet, az égés elindulhat.

Térjünk vissza a fához, és építsünk gondolatban tüzet. Itt vékony és vastag ágak vannak egymásra rakva – ezek a tüzelőanyagunk; körülöttünk pedig tele van a levegő oxigénnel, amelyet minden lélegzetvételnél belélegzünk. Most már csak az kell, hogy néhány ág hőmérsékletét a kritikus szintre emeljük. Dörzsölhetünk egy kicsit, vagy használhatunk hőforrást, például öngyújtót. Az energiaforrás hatására az építőkövek táncolni kezdenek, mozgásuk felgyorsul, a bomlás folyamata megindul. A mozgások olyan erősek, hogy legyőzik a molekulákban az atomokat, a sejtekben a molekulákat összetartó erőket. Minden rezeg és vibrál! Lassan, de biztosan a cellulóz és a lignin bomlani kezd, a hosszú láncok szétmorzsolódnak, füstöt látunk – a levegőbe emelkedő apró faszemcséket. A hőmérséklet tovább emelkedik, a mozgás még erősebb lesz, gázok jelennek meg körülöttünk (emlékszik a lignin alkoholjaira?), és íme, kész a tüzelőanyag-keverékünk – füstrészecskék, vegyítve különféle gáznemű szénhidrogénekkel. Mindez a cellulóz és a lignin lebomlásából keletkezett, de égés még nincs. Az égést megelőzi a cellulóz és a lignin elbomlása és elgázosodása (pirolízis). Most e gázok molekulái egyre erősebben ütköznek a levegő szabad oxigénjével, míg egy ponton az ütközések olyan erősek lesznek, hogy az oxigén beépül a gázmolekulába, megköt annak egy részéhez, a molekula széttörik, felrobban – bumm! Az égés elindult. A szétrepülő törmelék energiája az, amit hőnek nevezünk – és nem csak azt!

A reakció felgyorsul, minden oxidálódó molekula elbomlik, energiát szabadít fel, és ennek egy részét átadja a többi molekulának. A folyamat olyan intenzívvé válik, hogy körülötte lángok fénye jelenik meg. Az atomok és molekulák hevesen ütköznek egymással, megnő a belső energiájuk, amely egy pillanat múlva fény formájában szabadul fel. Infravörös, látható, sőt ultraibolya fény is. A fény sugároz. Különösen az infravörös. Minél magasabb a hőmérséklet, annál fényesebbek a lángok.

A fény is az égés során felszabaduló hőenergia egy része. Ezt sugárzó energiának nevezzük.

A tűzből lángok látszanak. Forró gázok és részecskék bocsátják ki őket.

Mik a kályhák?

A kályhák olyan eszközök, amelyek a tüzelőanyag elégetésével hőt adnak le, különböző célokat és igényeket szolgálva. Egy kályha hatékonyságát főként két dolog határozza meg: az egyik, hogy a tüzelőanyag mennyire ég el teljesen, a másik, hogy a hő mekkora része marad hasznosítható.

Az égés leghatékonytalanabb formája a nyílt tűz. Ezért találták fel először a kályhákat. Manapság minden kályhának és kandallónak kéményre van szüksége a jó működéshez. A kémény elvezeti az otthonából a füstgázokat és az el nem égett füstrészecskéket. Emellett a kémény adja a fűtő „huzatát”, beszívja a levegőt, és így oxigént juttat az égéstérbe.

A kémény huzata a magasságától, valamint a füstgáz és a környezeti levegő hőmérséklet-különbségétől függ. A kémény keresztmetszete fontos tényező. A legnépszerűbb füstcső-méretünk átmérője 13 cm. Ezért a kémény minimális keresztmetszete is 13 cm kell legyen. A kéménynek több járata is lehet, így egy kéményhez több kályha is csatlakozhat, de mindegyikhez külön, megfelelő keresztmetszetű füstjárat szükséges.

A szűkületek, az éles hajlatok és még a durva felületek is akadályozzák a gázok áramlását.

A kéményt úgy kell elhelyezni, hogy a tető legmagasabb pontján legyen, magas dombok és épületek közelében ne, mert az ezeken áthaladó szél eltérő nyomású zónákat hoz létre, ami befolyásolja a kémény működését.

Másodszor, jó szigetelésre van szükség, hogy a kémény meleg maradjon, mert így hatékonyabban támogatja a füstgázok emelkedését. Ha a kémény hideg, a benne mozgó gáz lehűl, összehúzódik, nehezebbé válik, és lefelé süllyed. Emellett kedvez a lecsapódásnak is.

A kémények tehát a kályha szerves részei. És karbantartást igényelnek. Tisztítani kell őket. De miért? Ideális égés esetén csak víz és szén-dioxid marad vissza. Ilyen azonban sehol nincs. Még a belső égésű motor is füstöt és égéstermékeket okád, pedig meglehetősen kifinomult szerkezet, és jól finomított tüzelőanyaggal működik.

A legtöbb kis hatásfokú kályhában a tüzelőanyagnak csak kis része ég el. A többi – füstgázok, el nem égett gázok, füstrészecskék, hamu és vízgőz keveréke – végigmegy a kéményen, és a levegőbe jut. A kéményben haladva a füst- és hamurészecskék a hő, a nedvesség és a gázok hatására összetapadnak és lerakódnak. Ezek a rétegek csökkentik a kémény hasznos keresztmetszetét, akadályozzák a gázok áramlását, és a kályha általában visszafüstölni kezd a helyiségbe. Ilyen lerakódások a füstcsövekben is keletkeznek.

A huzat fenntartásához a forró gáznak folyamatosan távoznia kell a kéményen át. Ez a kályha egészének hatékonyságát meghatározó második tényező. Először is, a tüzelőanyag körülbelül 50–70%-a válik hővé, másodszor pedig ennek a hőnek csak egy része hasznosítható. A többi a kéményben marad.

A rakétakályha fő előnyei.

Most, hogy egy kis fényt derítettünk a kályhára és az égésre, könnyebb lesz megérteni, hogyan működik, és miért hatékonyabb a rakétakályha.

Az alábbi kép egy ilyen kályha vázlatos felépítését mutatja. A kályhatest alapja tűzálló és szigetelő anyagból készül, alakja a J betűre hasonlít. Amint a képen látható, az ágakat a rövid függőleges részbe helyezzük, a tűz a vízszintes égéstérben ég, a gázok és a füst pedig a központi kéményen áthaladva egy hengeres fémház által határolt térbe esnek, majd a füstcsőbe és a kéménybe távoznak. Semmi bonyolult, igaz? Mitől lesz mégis hatékonyabb a kályha? Alapvetően két dologtól.


Séma


Először nézzük meg a központi kéményt. Ahogy már említettük, ez a test hőálló és hőszigetelő anyagból készül. Tehát elviseli a magas hőmérsékletet, mégsem vezeti jól a hőt. Az alacsony hővezetés fontos. Ennek köszönhetően a főkémény 800–1000 fokos hőmérsékletre is felmelegszik. Ez nem azonnal történik meg a kályha begyújtása után. Az égés intenzitásától függően körülbelül 20–30 percre van szükség ahhoz, hogy a központi kémény jól átmelegedjen. Amikor ez megtörténik, azt mondjuk, hogy a kályha „rakéta” üzemmódban működik.

Most lépjünk vissza egy lépést a képzeletbeli tűzhöz, amelyet meggyújtottunk. Képzeljük el, hogy az égés megindult, a központi kémény felmelegedett, a kályha üzemel. Mi történik itt másként, mint egy hagyományos kályhában? A következő: az éghető anyagból a vízszintes égéstérben keletkező égett és el nem égett gázok, füst és vízgőz keveréke a forró központi kéményen áthaladva érintkezésbe kerül a forró falakkal, és ami a vízszintes kamrában nem égett el, az itt ég el. Ez azt jelenti, hogy minél magasabb a központi kémény, annál jobb lesz az égés. Ezt nevezzük másodlagos égésnek. A központi kémény anyagát alkotó részecskék (atomok) nagy intenzitással rezegnek, de a helyükön maradnak, az anyag nem esik szét. Ezért nevezzük hőálló anyagnak. A gázkeverék molekulái a falakhoz közel többletenergiát kapnak, felgyorsulnak, és az oxigénnel érintkezve elégnek; eközben hő szabadul fel, amelynek egy része távozik a kéményen, egy másik része pedig fenntartja a hőmérsékletét. Ez a központi kémény szerepe: rendkívül fontos elem, amely a vízszintes égéstérrel együtt a rakétakályha szíve.

A rakétakályhák felépítéséből adódó másik érdekes jelenség a huzat. A rakétakályha saját huzatot hoz létre. Ez azt jelenti, hogy kémény nélkül is működhet! A füstcsövet egyszerűen kivezetheti az ablakon, és kész. A kémény azonban növeli a hatékonyságát és teljesítményét. Hogyan jön létre az önjáró, „rakétaszerű” huzat? A központi kéményből kilépő forró gázkeverék a kémény és a hengeres köpeny közötti zárt térben lehűl. Ennek oka, hogy a fémből készült hengeres köpeny érintkezik a környezeti levegővel, amelynek hőmérséklete mondjuk 22 fok körül van, a főkéményből kilépő gázkeverék hőmérséklete viszont több mint 400 fok. A lehűlt gáz összehúzódik, és a nyomás a kémény körüli térben lecsökken – vákuum keletkezik, amelynek révén a kályha az égéstér nyílásán keresztül „beszívja” a levegőt. Ezért fontos, hogy a külső burkolat légmentesen zárjon.

A rakétahuzat nagy előny. Lehetővé teszi, hogy az égés során keletkező hőt a lehető legjobban kinyerjük. Ez úgy történik, hogy a füstgázt kellően hosszú füstcsöveken vezetjük át, amelyek hőcserélőként működnek. Fontos megemlíteni, hogy a rakétakályha huzata nem szabályozható a füstcsőben lévő csappantyúval. Ennek oka, hogy a „rakétahuzat” „tolja” a gázt, és ha akadályt állítunk az útjába, a gáz a csőcsatlakozásoknál kiszivárog, és behatol a helyiségbe.

A rakétakályhával való munkának megvannak a maga finomságai. És itt mindig tökéletes az égés. Mégis, még az autómotorok is bocsátanak ki néha füstöt. Az optimális égést a hő, a tüzelőanyag és az oxigén optimális aránya biztosítja.

A rakétakályha lehetővé teszi, hogy élvezzük a félig nyílt tüzet, gyorsan és könnyen begyullad, és jobban szabályozhatjuk az égés intenzitását.